Hitet tett az Európai Unió mellett és méltatta a közösség értékeit Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken a baranyai megyeszékhelyen, ahol díszdoktorává avatta a Pécsi Tudományegyetem.
„Hiszek az Európa Unió jövőjében és céljában az euroszkepticizmus jelenleg érzékelhető trendje ellenére is” – jelentette ki Donald Tusk. A korábbi lengyel miniszterelnök a doctor honoris causa címről szóló oklevél átvétele után személyes hangú köszöntőjében több irodalmi és zenei példát említve méltatta a magyar kultúrának a saját és honfitársainak életében betöltött szerepét, és úgy fogalmazott: „európainak lenni ok a büszkeségre”.
Véleménye szerint Európának továbbra is megvan az esélye arra, hogy a jövőben is „a világ legjobb helye”, a szabadság és kultúra egyedülálló, különleges területe legyen.
Donald Tusk azt mondta: a migrációs válság „az agresszív szomszédoktól” érkező fenyegetéssel együtt egyszerre mutatta meg az európaiaknak, hogy a közös terület és a közös határok mit jelentenek. Ahogy meg kell védenünk külső határainkat, ugyanúgy meg kell védenünk országainkat a rasszizmustól és az idegengyűlölettől – hangoztatta az Európai Tanács elnöke.
Álláspontja szerint meg kell próbálni összebékíteni a biztonság iránti igényt a szabadsággal, és az ellenőrzés iránti igényt a nyitottsággal.
Európa kulturális jelenség is – mondta az Európai Tanács elnöke. Stefan Chwin lengyel író sorait idézve azt mondta: az európai városok központjában álló városháza és a piactér a kontinens védjegyét jelentik, úgy, ahogy a múltban a székesegyházak sok kilométerről látható tornyai jelentették a védjegyet. Ezt a hármasságot Donald Tusk a felsőoktatásra és a tudományokra utalva az egyetemmel egészítette ki, hangsúlyozva, hogy Pécs – legrégibb magyar egyetemével, nevében az öt templommal – méltó arra, hogy Európa metaforája legyen.
A lengyel Európa-politikus hangsúlyozta: Európa a politikai értékek közössége is. Ezen értékek között – tette hozzá – mindig a szabadságot teszi első helyre. Megjegyezte: nem mindenki ért egyet ezzel a sorrenddel. Számára a legfontosabb európai értékeket változatlanul az emberi és polgári jogok, a szólás- és lelkiismereti szabadság, a jogállamiság, valamint a kisebbségi jogok tisztelete jelentik. Továbbélésüket – véleménye szerint – kizárólag a liberális demokrácia garantálja.